center contents on page index
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
Nicolo Paganini
5. Hegedű verseny
3. tétel.
2010. március 20.
IX. évfolyam 3. szám.
Könyvajánló
Ha korsó vagy, sose feledd:
kútra ne járj, hogy el ne törhess,
magadba friss buzgás helyett
poshadt ürességet lötyögtess
és ettől életed örök lesz,
bár csöpp értelme sem marad ...
Ne tégy egy lépést sem, ha törtetsz -
s a csúcson találod magad!

Ha kurta vagy, kaparj sokat,
s neked is lesz, több mint remélnéd,
kalász már egy sem bólogat
s cséplésre oldva, ím, a kévék,
de földre pergett számos érték :
kaparj - s hombárnyi lesz javad!
Szedd fel, amit kínál a mélység -
s a csúcson találod magad.

Ha fecske vagy, hitesd el azt,
hogy egymagad nyarat csinálhatsz,
állítsd, hogy zörög a haraszt
szélcsendben is, mert ráhibázhatsz ...
Minden hazugságból kimászhatsz,
ha nincs igazán igazad,
mellékutakon körbejárhatsz
s a csúcson találod magad.

Herceg, ha mindez mégse használ -
még egy tanács, hogy megfogadd:
sirasd soká a ravatalnál,
akit titokban elkapartál,
gödröt toronymagasra rakjál -
s a csúcson találod magad!

(1977)


Baranyi Ferenc
A feltörekvés balladája
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Fonnyadt zászló. A márciusi szél már
régen nem hiszi róla, hogy magyar.
Fent hordószónok. Ünnep? Csak a látszat
egyesül lenti látszataival.

Eltűnődöm múltbéli híradáson:
háromszín-álmú, szépségű napon
szívek, esernyők, vágyak nyíltak, s játszott
égi tűzzel gyermek-forradalom.

Tizenkét pont. Mi teljesült belőle?
Ki gondolkodik, az ma hallgat itt,
megvetően. Globálvilág Mammutcég
nyüzsget szolgákat: bértollnokait.

E Piacon a Költő mit keresne?
S hozzá hasonló? S Hazáról a Dal?
Háromszínű zászlókkal kétszínűség:
sok görbe tett, sok önérdek-magyar.

Ünnep-látszat mélyén csak szomorúság.
Nincs Petőfi, s kemény hős: Bem apó.
Van helyettük Globálpiac Mammutcég,
s eszme-lényeg, hogy minden eladó.

Versemmel hallgatok. Új Szent Szövetség,
s pogány kereszteshad. Mit ér a dal?
Mindenütt csak törtető becstelenség,
s ki becstelen,  -  szememben nem magyar.


Millei Ilona
Ne hagyjatok el, barátok!
Boromisza Tibor: Nagybánya látképe
Szépen felöltöztették. Kék nadrág, fehér ing, ujjatlan kötött mellény, persze az is kék, hogy passzoljon a nadrághoz. Talán még nyakkendőt is kötöttek rá, pont olyat,
amilyet a felnőtt férfiak viselnek, csak kisebbet, keskenyebbet.
- Hova megyünk?
- Föl a Várba - mondta Ernő bácsi.
- Siklóval? - Gabi fölujjongott.
Siklón még sosem utazott. Villamoson gyakran, még nyári villamoson is. Ez olyan kocsi volt, amelynek nem voltak zárt ablakai, minden ülésről kikönyökölve lehetett nézni a várost. Aztán buszon is vitték már, meg sínautóbusszal is a Fasorban a Városliget felé. És hát vonatozott is egyszer, az előző nyáron, éppen Ernő bácsival. Nagykanizsára.
- Az öregekhez- így mondta.
Útközben kiszálltak Siófokon, és Ernő bácsi megmutatta a Balatont. Nagyon nagy volt. - A tenger még sokkal nagyobb - mondta Ernő bácsi. - Te már láttad? - kérdezte Gabi. - Hogyne, sokszor... Az Adriát is, a Föld közitengert is... a Fekete tengert is Constanzánál.
- Miért fekete a tenger? - kérdezte. - Ott mindig sötét van?


Köves József
Parádé
Március-Isten keresésre
Indít ma minden friss szelet:
Volt egy ország valaha, régen,
Negyvennyolcnak nagy idejében
S ez a szép ország elveszett.

Az élén jártunk a világnak,
Micsoda áldott, nagy tusák,
Föltört a hunn szívből a láva,
Mi voltunk a világ Japánja
Akkor s maga az - Ifjuság.

Nép volt az és nem rongyos horda,
Az márciusban nem aludt:
Sziken nőtt piros csoda-rózsa.
Bámult is a vén Európa.
Rómák lettek a hunn faluk.

Mennyit tudtunk és mennyit mertünk.
Bús egek, hát mi lett velünk?
Barmok, akik mindent megszoknak,
Helótái puhult latroknak:
Ezek vagyunk, ezek leszünk.

Grófok hű nyája, Köszvény-ország,
Pupákok, senkik és vakok,
Új ifjaink bódítva állnak,
Mária-zsoltárt kornyikálnak
S lesik az úri abrakot.

Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár,
Pimasz pap, lelketlen cseléd,
Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja,
Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva,
A régi március hevét.

Bús Hunnia, podagra-nemzet,
Kis Köszvény-ország, baj vagyon:
Ma március van. Csúzod óvjad,
Húzd magadra a takaródat,
Szelek járnak víg hajnalon.

Kossuth népe, Petőfi népe,
Ma március van, ha tudod,
Ha nem tudod, óh, meg ne kérdezd
Urad, bíród, sorsod, köszvényed:
Kegyelmes Franz von Kossuthot.

Budapesti Napló, 1907 március 15.
Ady Endre
Köszvény-ország márciusa
Ne hagyjatok el, barátok,
nem vagytok oly sokan.
Bolondul robog mellettem az élet,
nyomomban múlt liheg, jövő rohan.
Futnék én is, de jó, ha lépkedek,
apró pohárból hörpintek életet.
Habos felhők közt járok álmodón,
ne lépjetek át legszebb álmomon!
Csillagmező, fény, végtelen Tejút,
ide nem beszélhetünk meg randevút,
a Földön van dolgunk, méltó és merész,
hisz bujdosni készül a józan ész!
Embertelen gonoszság feni karmait,
hogy széttépjen szépet, jót, emberit.
Borzong a táj, az ősznek könnye hull,
feketedik az ég. Hogy alkonyul!
Félek, a jeges szél egyszerre elragad,
magam leszek a sok közt áldozat,
s ti nem halljátok hívó szavamat.
Ne hagyjatok el barátok!
Nem vagytok oly sokan.
Bolondul robog mellettem az élet,
nyomomban múlt liheg, jövő rohan.

Hazug világban
ritka kincs az igazság
fel sem ismered.
Boromisza Tibor
festőművész
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Zsebében a vékony borítékkal
kilépett a lepusztult öltöző ajtaján;
körülnézett, mint ki keres valamit,
hogy magával vihetné emlékül talán…
Kiköpte keserű nyálát az udvaron,
aztán még ő szégyellte el magát…
kilépett a kapun, maga mögött hagyta
szeretett gyárát, második otthonát.

Háta mögött rozsdásodott
vagy harminc évnyi múlt.
„Munkanélküli segély”
- forgatta agyában e szókat.
S hazafelé, a hosszú úton,
mosolyt színlelni megtanult.


Kajuk Gyula
Búcsú a gyártól
Andrassew Iván
Az ártatlanság
Láttam az ablakból, hogy a bátyám beszélget egy paraszttal, vitatkoznak. Aztán bejött, fölvette a kabátját, és a vállára akasztotta a puskáját.
- Vigyél el! - mondtam.
- Most nem.
- De megígérted.
- Igen, de... Na, jó, de aztán ne vinnyogj.
Fölültünk a szekérre. A paraszt hajtott. Kértem, hogy engedjen egy kicsit engem is, de az is azt mondta, hogy most ne.
- Hova megyünk?
- Le kell lőni egy lovat, fiam - mondta a paraszt.
Nem rémültem meg, csak arra gondoltam, hogy lovak vannak előttük.
- De te állatorvos vagy.- mondtam a bátyámnak.
- Megvadult. - mondta a paraszt. - Embert ölt.
- A ló?
- Igen.
Értettem, de soha nem gondoltam arra, hogy ló embert ölhet. Sőt, amikor a Kovách Máléka egyszer a lovuk alá került, az az állat szemmel láthatóan vigyázott, rá ne lépjen.

Ki akartam vándorolni,
de nincs ország, amely befogadna.
El akarnék bújni,
de nincs rés, amely elrejtene.
Doktor úr, én már megbékéltem a korlátaimmal,
de olyan jó lenne
néhány centivel
beljebb húzódni önmagamba -
hogy annyival is távolabb kerüljön 
                                 tőlem ez a mocskos világ!

Nappalok üszkösödnek
fények éjszakához szöknek
sötétben dorbézolnak
kelő nyugvó vaksi holdak
       Dérré dermed a parázs?

Évtizedek teltek el azóta, hogy utoljára Pécsett jártunk. Akkoriban épült-szépült, fejlődött ki az Uránvárosnak nevezett városrész. Újdonság volt számunkra az Olimpia étterem, ahova nemcsak kitűnő konyhája, hanem a mindig tiszta, szép környezet, udvarias kiszolgálás miatt is érdemes volt betérni. Mért hangsúlyozom ennyire ezeket a tulajdonságokat? Hiszen ez természetes! Ma. De akkoriban mindez szinte fényűzésnek számított.
Az ebéd és a kényelmes kávézgatás után irány a kerület új áruháza! Nem mintha vásárolni akartunk volna, hanem csak körülnézni, böngészni a nekünk, vidékieknek még szokatlan árubőségben.
Nocsak! Ismerősök. Az egyik pultnál a kiszolgálóban egy régi iskolatársamra ismerek. Ő volt a legnagyobb szájú lány az első elemiben. Örömömben azonnal megszólítom.

Vajon a formák,
hogyan nyelik el a hangot,
s a hang hogyan formálja
bennem a gondolatot?
Hogyan táncolnak a színek
a fény forró homlokán,
merre mélyül a közel,
s az áldozat szándéka
mellőzi a  fondorlatot?

Vajon a lángok
hogyan szülik a csillagot,
s a sötét sorompója
átengedi-e az áramlatot?
Hogyan kapaszkodik a szó
ajkam izzó márványlapján,
merre törik az irány,
s a szirmok bölcsőjében
megőrizhetem-e a hangulatot?

Vajon az érintés
hová rejti a mozdulatot,
s a tiszta képzelet
merre tolja az akaratot?
Hogyan nyílik álmom
virága a lombok dallamán,
kihez láncol a vágy,
s létem lényegének jogán
elérhetem-e a magaslatot?

Vajon az idő,
merre forgatja az óralapot,
s a talányok céltábláján
láthatom-e a találatot?
Hogyan olvad az igébe
a halál rontó gyökere,
s az édeni gyümölcs
húsába olvasztva lényem,
termővé tudom-e tenni a magot?

Csontos Márta
Vajon
Kutyából soha, mondja a nővérem,
és kanyarint egyet amúgy becsülettel
a jóféle húsos szalonnából.
Persze, városi lány a nővérem.
Panelban nőtt fel, piros lifteken
repült egész a tizedikre,
hajnalban, mikor a telepi
csóró kis csávók haza-
engedték végre
a sarki zenedéből.
Most szétvetett lábakkal ül
egy konyhai hokedlin, arca
fénylik a szalonnazsírtól.
Fénylik az arca, és csillog
a szeme, ahogy a virágmintás
nájlonruhája alatt domborodó
feszes kis hasára pillant.
Petőcz András
A nővérem szalonnázik
Ott kezdtem a munkát, Újpesten, a külső Váci úton, egy szőrmeárugyárban. Segédmunkás lettem. Ez a katonai leszerelésem után történt, úgy ötvenkilencben. Ahol szüleim éltek vidéken, meló semmi, csak a néma csend, üresség. Úgy döntöttem, kis tarisznyámba teszem a mesebeli hamuba sült pogácsát és egy esti, éjszakai vonattal – akkor még ilyenkor is gőzmozdony vontatta vonatok jártak – Pestre utazom, szerencsét próbálni. Pestet az álmok városának képzeltem. Bíztam benne, hogy és is megtalálom majd a számításomat, de úgy látszik ehhez a számoláshoz nem volt elég az, amit a középiskolában tanítottak. Már az első napok úgy kezdődtek, hogy a haveroknál kellett aludnom, két összetolt fotelban, mert nem volt albérlet. Harmadnap azért szerencsém volt, mert a Bérkocsis utca 21-ben sikerrel jártam, egy kis hajdani cselédszoba bérlője lettem, 
Kő-Szabó Imre
A becsület kötelez
               Gyönyörű Gyöngyszavúmnak

Fénykeresztre fölfeszülő
Hazám Te gyönyörű fényzene
- csengés és esengés - Te ékes
mese és ének és babona Te
gyöngyöző gyanta és gabona
Te gyönyörű ,,gyönyörben /
fogant / forradalom" Te havas
és mező és szik Te anyaöl
asszonyi jajgatással jelölt
alom Te veretes vigaszom
és vétlen vigasztalanságom
Te kitartott képzelet és álom
,,hóka hegyormok" hómosolya
az adakozás és teremtés
tisztaságzáloga - újjászületés -
Te honvágyra szálltak tengere
Hazám Te fényszülő fényzene
honfoglalásom hajnalvégzete

1996. január 30., Nap-hegy
Polgár Julianna
Harmincadik hálaének
(Tisztaságzálog)
Mindig csak összeforgatom
az eleve adott rendet:
átsorolódnak a csücskök,
                     szegélyek,
                         horpadások.
Immáron másfelől
irritál az ágyneműtartó
lepattanó ajtaja,
a jobb helyett bal oldalról szúr szemet
a megkopott könyv fedélsarka.
                    Mind
                         másutt.
Pedig milyen gyűszűnyi kavargás ez az egész
bizonyos egykori utcasarkok, terek,
iskolaudvarok és békáktól hemzsegő
patakpartok tágassága után.
Már észre sem veszem,
milyen parányi szelencébe is
préselem most a rendet.

Bárdos László
P. J. olvastán
bagoly és denevér kormot szitál az éj
nyikorognak szél szaggatja a hangokat
szikra száll lyukat éget éj sötét köpenyén
s fényt hullat levelekre a hold
alszik az este

Demeter Zsolt
Éjszaka
Sötét csörgetésre, csak az órád ébred.
Kábulatával még marasztal az ágyad…
Ott maradt reggelid kapkodásra késztet,
máris szövetkezik arcod ráncaival,
és a csap vizével együtt csorog a gond.

Minden oly telített.
Autóbuszszivacs szívja meg belsejét,
járdák zajonganak,
az ajtók lihegve embert legyezgetnek,
…betanítottakat.

Zsúfolt munkaszobák levegőtlen zsongja,
köréd telepedik.
A computereken rövid sorozatok
ítélnek halálra, minden gondolatot.

Szortyog a falon át, a szomszédos WC,
ajtaja, mint a dob, egyre többet pattog.
Ki tudja, hányadik kávéd, ami csorog,
vagy kiknek számozott gondja, ami még vár
papírok halmazán.

Elhunyt Vasárnapot sirat az agy, mert
saját temetőd ez, s fejfád egy ügyirat.
TAVASZ ÉS TÉL FOLTJAIBÓL: A FÖLDEM.
Hol melyik bomlik? Értelmem sivár.
Járjad testvér, ne latolgasd! Ki vár:
tehetetlen legény az asszonyölben.
Foltok sötét, s fehér levébe öltem
apámat is, ki vészt vijjogva száll
fejem fölött, a csillagos madár.
Megroggyanok, ha bármi puska dörren.
Olvadások gyönyörű idejében
is be kell mérned a foszló határt,
rejtőzködő virágok szerelmében
sárra fátyolt vonva, s a hóra sárt,
míg március csattog boldog húsodra:
ütések és ölelkezések foltja.

                                         1966.

Nógrádi Gábor
Egy nemzet múltját őrzi e torony
aranytallérok, porcelánok csillognak
időrendi sorban az üvegek mögött
és porló kezek nyomai sárgult papíron
várospecsétek és makettek
kormánykerekek és fregattok
változások szédült iramba -
tegnapelőttökből a mába
- csak ne lenne itt
mint pecsét a múlton
A u s c h w i t z
León Cox  - csíkos ruhája.

(Rostok, l973)
T. Ágoston László
Emma, a böjti szél
Az idén korán lesz húsvét. Még ki se hűlt a kiszebábukat égető farsangi láng pernyéje, máris zúgni kezdetek a fejünk fölött a böjti szelek. No igen – mormogta magában Dobrai, aki életének egy szakaszában idegenvezető is volt, így meg kellett tanulnia, mi az a húsvét, a farsang, meg a kiszebábu, amit egykor szalmából kötöttek egy botra, s elégették a téltemető farsangi felvonuláson. – Kíváncsi lennék rá – morfondírozott tovább –, hogy a lakótelep harmadik emeletén hányan tudnák elmagyarázni, mi is az a húsvét, meg miért böjti a böjti szél? Pedig sokuknak még a nagyanyja is sokszoknyás parasztlányként várta a szíve választottját húsvét hajnalán a pitvar ajtóban, hogy maga festette hímes tojással kedveskedjen a locsolóinak. Manapság már ez is nyuszitojás…A locsolkodás meg nem egyéb, mint ok az ivásra. Jól berúgnak a műtrágyából erjesztett kannás bortól, laposra verik egymást és vége a húsvétnak. Ha mondaná, tán el se hinnék,

Munkatársak és olvasóink figyelmébe!
Computer meghibásodás eredményeként minden e-mail cím elveszett.
Kérjük tudassák címüket!
Töredék

…s még mindig itt áll az asztalomon,
számítógépem mellett s várja, hogy
Rád emlékezve meggyújtsam végre
amint azt illik, ám halogatom:
réges-rég elmúlott Mindenszentek
és elmúlt már Halottak Napja is…
Tőlem csak néhány metró s villamos
megálló a Fiumei úti
sírkert, hol nyugszol s nem tudom mégsem
kivinni a mécsest…

Budapest 2006. November 10


Sárközi László
Faludy Györgynek
Akkor az ősz Öregnek, amint sátrában szunnyadt,
nyakára ráhurkolták a kötelet, a sásból,
a hajnal, mint a szúrt seb, vérzett az égen távol…
Még hörög! – szólt az egyik, s a fiak meglapultak.

Így várták, hogy elernyed, a kéz még megvonaglott,
aztán szép köntösével az arcát eltakarták.
Nem él… – súgta az egyik, s megtapogatta Atyját,
aki, mint gyapjatépett kosbárány, úgy hevert ott.

Utána lassú lépttel körülvették a holtat.
Szent volt! – suttogták –, szent volt… – majd együtt feljajongtak,
a sípszó felsikoltott, őrtűz gyúlt ki a bércen.

Este már őt idézték, tetteiről daloltak –
felőrjöngve megharsant hangja a bőrdoboknak –
s Ő ballagva elindult a regék ősködében.

[1960–1962]
Vihar Béla
Az Atya megdicsőülése
Tartalom
Ez itt a mérlegelés ideje…
mindegy lett mára, mi volt a szándék,
egy korszak véget ért, s elmúlt vele
számtalan valós-valótlan játék.

Ők most mennek, a partinak vége;
hamis lapokkal játszottak sokan,
most sajnálkozva, az Istent kérve
ellépnek, kilépnek, tán boldogan…

Ez itt a mérlegelés ideje,
s a mérleg nyelve középre beállt.
Ami van az fehér vagy fekete,
nincs egyszerre itt is meg odaát.

Fetykó Judit
Két szín
Kattints a kép nagyítható.
Folyó sodorján, mint
Könnyű tutajt,
Vagy monoton gépsoron
Szorgalmas kéz,
Kézről-kézre ad
Mire eszmélsz
Már felkapott,
S magával ragad
Egy nyüzsgő sereg.
Vergődsz, mint
Parton a bálnák,
Kiket ősi ösztönük
Becsapott,
Mágnes-mezőjüket
Elhagyva, egy másik
Erő partra dobott.
Elsietnél, hogy
Magányod óvd,
De ez olyan erős akarat
Ahol nem diktálsz,
Ellent sem állsz,
Hagyod vezetni magad.
Milyen közösség
Mikor vonz be,
Mágnes-patkóját
Miért kapod,
Bénítja lépésed
Vagy szárnyalva röptet
A végkifejletet még
Nem tudhatod.
A sors-szálak
Végén az ember
olyan csomó
Mit oldott és kötött,
Százfelé szakított,
Egybe terelt,
folytonos változás vagy,
Míg Ő, öröktől fogva örök!



Bodó Csiba Gizella
Sodrásban
Szélsodorta papírszeletke az útszélen
tekintetem követi, por kavarog előttem,
riadt értelmemmel föl nem foghatom,
hová lett a rég múlt öröme?
Ring a részeg csónak,
a lomb imbolyog,
haldokló fűz ágát
sebzik a habok.
Sír a tavirózsa,
rokkant szél rikolt,
vízbehullt sirályként
fuldoklik a Hold.
Péter Erika
Pillanatkép
(folytatás)

               II.

Királynő, édes árnyalak,
becézlek, lásd meg;
hétrét görnyed a Föld
gigászi terhe, a lét alatt.

Már én is összeomlom,
Cipekedem, térdemet sebzi kő,
Királynő, lásd meg;
mögöttem csupa vérnyom.

Megtartó vázam eltörött,
rongyolt húrokon szakadna dalom,
ujjam vérzik, halld meg;
Dadogok. Mint a szélütött.

                III.

Könnyű lenne az ének.
Expresszvonatok bősz kerekének
metruma vinné,
az árnyak közül senki se hinné,
- tán te magad sem, Királynő –
gyilkos kések
döntenek engem is közéjük.

Lantomban széttört a lélek.
Hádész a torkába lépett
minden dalnak.
Acsarkodnak rám
gyihos hatalmak,
északi, hideg fény vetül szét.
Éjszaka sincs,
ami védett.

Szétpukkadt éveim számolom,
Csak ezt tudom,
mert velem egy napon
bújt elő a Föld ágyékából a béke,
Hádészt perelni segíts, Királynő!
Légy prókátorom!
Varga Tibor
ÚJ ORFEUSZ
Amikor Armstrong épp a Holdra lépett,
vad indiánként jártam a vidéket.

Nem tudtam, hogy kit ölnek Vietnámban,
mert kint a kertben épp a fára másztam.

Azt is csak később, Graham Greentől tudtam,
hogy hősiesség nincs a háborúkban.

A watergate csak furcsa szónak hangzott,
nem rázta fel a zebegényi strandot.

Eltemették huszonharmadik Jánost?
Zenét hallgattam: „elhagyom a várost”.

Amikor elhagyott első szerelmem,
nevére épp egy szép rímet kerestem.

És azt se láttam mély depressziómban,
hogy elsüllyedt három falu a hóban,

a kéjtől nyögve, fáradtan az ágyban,
nem hallottam, hogy rendszerváltozás van,

Tenerifén egy furcsa filmet néztem:
autók égtek egy budapesti téren.

Egy lángoló kéz jelt festett az égre,
történelem volt, és nem vettem észre.

Egyetlen művészet sem csupán a nagyokból táplálkozik. Ők sem nőhetnének meg a kisebbek nélkül,
az irodalomtörténet folyamatosságát ezek az utóbb kevéssé ismert vagy elismert szerzők tartják fenn.
Közülük válogatunk, hogy kiemeljük őket a feledésből. Legalább a tudat, tudatunk következő „kihagyásáig”.

Dr. Bárdos László                            
   irodalomtörténész                            

Rózsa Imre
1901-1981
A gyermek és az isten

Bujkált előlem az isten gyermekkoromban.
Csak vártam, hogy szeressen.
Azt hittem: egyszer megjelenik előttem,
mint Jákobnak, hogy a mennybe bevezessen.

Mikor menetem az úton, kutyák csaholtak.
Az égre néztem, hogy segítsen.
S amikor veszettül a lábamba martak,
akkor sem jött elő az isten.

Másnap vastag botot vettem a kezembe.
A kutyák szűkölve futottak félre.
Hát játsszon csak bújócskát mással az isten,
de ne azzal, aki botot vett kezébe.

Késő és hiábavaló

Korán halt meg az apám.
Pedig még nem is volt öreg.
Csak megöregedett évei során.
Ötvenegy éves volt csak.
Ugye ebben a korban még
nem kell meghalni senkinek.

Akinek élete munka és koplalás,
sorsa nem lehet más.

November volt, sütött az őszi nap.
Majd beborult egy pillanat alatt.
Izzik a fény most,
még jobban mélyül az árnyék.
Mélyebb, egyre sötétebb.
Izzanak az évek, ez évek
amiket nem ért meg.

Én az utód, ki láttam őt
élőn és halottan,
hiába vagyok erős,
mit tehetek, mondjátok, mit,
hogy elhullott éveit
néki visszaadjam?

Arcok

Van olyan arc, mi szívünkben pihen.
Ilyen anyámé. Apámé ilyen.
Szigorú, szelíd, bánat ülte meg.
Olykor öröm. De sohasem öreg.

Azt akarom: én is ilyen legyek,
ha már csak emlékként leszek veled.
Aki nem ment el, aki itt maradt.
Lásd fiatalnak mindig arcomat.

Én láttam

Testetlenül hogy mehet valaki?
Én láttam. Mentek, szaladtak, futottak.
Úgy suhantak a föld felett,
magasan, egyre magasabbra
ahogyan Dante és Vergilius, –
Botticelli látta így, mutatta.
Mint füst, úgy szálltak felfele.
Füst, füst, – füstté váltak valóban.
Mondjátok: hát jól van?

Látom őket, vonul a meggyötört
kifosztott irdatlan árnyhad.
A tegnap sötét ködéből bukkannak elém.
Látom őket, szemükben a vádat.
A megkínzott milliók szemét,
a kioltott olthatatlant.
Némák, ahogy vonulnak tovább.
Szemükben ég a vád, a néma beszéd,
homlokunkra sütik a lemoshatatlan
szégyen örök bélyegét.


Emmihez

Ha nem leszek már s nem leszel te sem,
eloszlik életünk, mint futó föveny.
Egy jel marad, egy szó csak: Kedvesem!
És száll a világűrben szüntelen.

Egy jel marad, egy szó csak: Kedvesem!
És száll a világűrben szüntelen,
ha nem leszek már s nem leszel te sem.

Egy jel marad, egy szó csak: Kedvesem!
Ha nem leszek már s nem leszel már te sem.

És száll a világűrben szüntelen.

Hívtál?

Hangod akár a kristály
cseng hosszan, tisztán,
melegen.
Ugye hívtál?
Ugye azt mondtad:
kedvesem!

A jel

Oswiecim.
Akkor Auschwitznak hívták.
Auschwitz tudjuk mit jelent.
Jelent poklot, gyalázatot, sötétséget,
aminél mélyebb nem lehet
sem pokol, sem gyalázat, sem sötétség.
Nincs arra emberi képzelet.

Pedig nagy az, amit tud az ember.
A csillagokra is eljut az ember.
Hatalmasat teremt az ember,
a munka, a gondolat.
De teremtsen bármit keze, szelleme,
hogy Auschwitz is ember műve,
az örök gyalázat jele
mindvégig megmarad.

Titok

Az élet csupa titok.
De mindre van magyarázat,
mondják a filozófusok.
A titok tehát nem is titok.
Ilyen ez a század, titoktalan.
Mindennek oka van.

A csoda nem csoda, csak éppen
hogy megértsük, sokan
még nem jutottunk el oda.

– A fénynek súlya van!
Mondják az új fizikusok.

De… Bachot, Beethovent hallgatom!
Mégiscsak van titok,
ha ennyi fény alatt
össze nem roskadok.
Vallomás

Én vallom és hiszem,
hogy nagy a nép mindenütt.
Az emberek jók tudnak lenni,
ha jól bánnak velük.
Kis nemzet nincs is sehol,
csak alacsony lelkek vannak.
Nem is kevesen.
Dehát ez még nem a jövő.
Ez még csak a múlt, meg a jelen.
Mert nem az tesz naggyá egy népet,
hogy számuk sok vagy kevés millió,
hanem hogy kevés köztük a rossz,
és sok a jó.

Mégis

Minket az élet megtiport.
De áldjuk mégis ezt a kort,
mert fény, mit vihar ki nem olt.

MÉGIS TAVASZ
Című verseskötetből. 1965, Magvető

Az alanti szerző nevére kattintva az előző számokban közölt gazdag válogatás olvasható.
Költő Nagy Imre, Balázs Béla, Oláh Gábor, Kaffka Margit, Rozványi Vilmos, Keszthelyi Zoltán,  
Nadányi Zoltán, Bárd Miklós, Hollós Korvin Lajos, Fodor József, Gellért Oszkár,
Marconnay Tibor, Simon István, Rab Zsuzsa, Jókai Mór, Vihar Béla, Lányi Sarolta, Lévai József,   Kis Ferenc, Komjáth Aladár, Kún József, Ladányi Mihály, Kerényi Grácia, Czóbel Minka,
Szépkúti Miklós, Kemény Simon, Pásztor Béla, Farkas Imre

Juhász Gyula
A hulló csillagokhoz    

Nem szeretem a lomha fényeket,
A csillagot, mely álmosan ragyog,
Ti vagytok az én örömöm látványa,
Meteorok a fehér éjszakába:
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti züllött csillagok!

Az égi rónán csöndes nyáj legel,
Eónok óta hallgatag ragyog,
- Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
A szent mélységbe fényeket juttatva,
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti hulló csillagok!

Békét hazudik a csillagvilág,
A lusta álmok éjjelén ragyog,
- Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
Lobogjatok csak és robogjatok,
Ti bátor csillagok!


Vidéki rejtekben

Csönd és magány révében hallgatom,
Miket susog a hírek rádiója,
Szelíd akácra nyílik ablakom,
Az utcán egy talicska megy kocogva.
Az asztalon virág és könyv terem
És néha vers. A messze, végtelen
Tenger búg így az álmatag csigában.
Künn a veszély most harsog. Szörnyű áram
Kereng a földön, amely reng, vajúdik.
Az ember vívja véres háborúit
S a véren át a jövendőbe törtet
S míg a világ kapui egyre döngnek
Csönd és magány révében hallgatom,
Miket susog az alkony és a lomb,
Mint szökevény harcos, kit mindhiába
Szólongat e század vad trombitája.


Az ismeretlen katona

Én nem ünneplem őt, én gyászolom
Fekete posztós dob nélkül, magamban,
De milliók nevében, akik élnek
És föltámadnak majd egy szép napon
A sírból, mit ma országnak neveznek.

Én nem ünneplem őt, én átkozom
Vezéreit, kik vérmezőre vitték
Fiatal testét, ifjú álmait,
Szabad jövőjét, boldog büszkeségét
Idegen célért, idegen pokolba.

Én nem ünneplem őt, én siratom
A vértanút, ki mások vakhitéért
Az Antikrisztus lovasát követve
Az embertelen, gyilkos kötelesség
Parancsszavára az árokba fordult.

Én nem ünneplem őt, én jól tudom,
Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt,
Melytől bódultan tántorgott a nép
És innen és túl vér a vérre támadt
És innen és túl a halál tanyázott.

Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,
Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini
S a többi mind, elnémult ajkaikkal
Az égbe és szívünkbe azt kiáltják:
Elég legyen a meddő pusztulásból
És vesszenek a rombolásra bujtók!

Én nem ünneplem őt, a sírokon,
Melyek a földet dúsabban borítják,
Mint a vetés, nem taposok gazul,
Halálukért hirdetve új halált,
De vallom és hiszem, hogy szent az élet,
Szent, szent, százszor szent. Ámen.
                 Úgy legyen!

Ne bántsátok a lombokat

Ne bántsátok a lombokat:
Susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd nőjenek, viruljanak az égre,
Hadd mosolyogjanak napban, esőben,
Hadd ringassák a békés fészkeket,
Küldjék magasba a rigók dalát.
Hadd boruljanak össze boldogan,
Ha alattuk a szerelem tanyázik
És hadd terítsenek álompalástot
Az élettől elfáradt vándorokra.
Ne bántsátok a lombokat,
Hadd játsszanak alattuk gyermekek,
Akik az első lépést most teszik,
Tipegve ismeretlen cél felé
És hadd pihenjenek meg a halottak
Zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
Ne bántsátok a lombokat, ti élők!
A többi néma csend   

Szeptember volt. Az ég üvegharangja
Derűsen kéklett, mint a jó remény
S a nyárutói kert pompája tarka
S arany volt a kert skárlátköpenyén.

Szeptember volt, évadja szép múlásnak.
A férfi, aki költő, állt merőn,
Karját keresztbe fonta, mint a bánat
S végignézett a szőlős hegytetőn.

Elment egy asszony. Tegnap még szerette,
Múzsája volt és hite volt neki,
Ma tudja már: a nő nem szereti.

Elment egy asszony. És a férfi lelke
A távozó után könnyezve száll
S úgy érzi: nem lesz többé verse már.
Annára gondolok    

A csillagokra gondolok
És Annára, ki elszállt búcsú nélkül,
A boldog, néma csillagokra,
Melyek lenéznek mosolyogva
Reám a babonás, bús téli égrül.

A csillagokra gondolok,
Melyeknek lángja régesrég kiégett,
Csupán fényük ragyog
S Annára gondolok,
Ki rám ujjongva nézett
S egy csillagos ősz éjén elhagyott.

A csillagokra gondolok,
Kiégett, elsuhant, tört csillagokra,
Annára gondolok
S a könnyem úgy ragyog,
Mint elhunyt csillagok, ha ég az éji pompa!


Fehér éjszakák    

Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk még szűz és beteg,
Mikor fehérek még a remények,
Mikor bárányok még a fellegek?
Ismered-e a könyvek közt virrasztást
S a könnyek közt virrasztást ismered?
Mikor a csönd elringat puha karján
És várnak ránk nagy ismeretlenek?

Az éj körülfoly, mint valami tenger,
Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
Ó távol partok, távol hegedűk!
Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
De még csalódni korán lesz, korán,
Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
Az a szőkés, vagy az a halovány?

Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
Engem ti nem ringattok már soha.
És nem borít el a fehér remények
S fehér virágok csöndes zápora.
Szelíd igába nem fognak a könyvek
S a könnyek áldását nem ismerem
S nem nézem a rámragyogó jövőnek
Kék csillagát a fehér éjeken...
Kattints a kép nagyítható.
Tavasz ez is...   

Tavasz ez is, tavasz.
Az égen szőke fény ég,
A földön barna hantok,
A nőkön lenge illat,
A fákon szürke barkák.
Tavasz ez is, tavasz.
Valami mégis elment
És nem jön vissza többé,
Valami mégis elszállt
És soha nem találom,
Valami mégis elmúlt
És nem tudom a sírját...
Egy húr a hegedűmön,
Boldogan bánatos hang,
Elpattant.
De az ég még azúros,
De a föld ibolyás még,
De a nők még suhannak.
Tavasz ez is, tavasz...
Fiatal színésznő ...    

Mint karcsú pálma áll a tünde színen
És mosolyog és sír, oly kedves ő
És vágyakat költ a poétaszívben,
A szerepében mindig szerető.

Az ajkán ott susog Júlia vágya
És ott zokog Cordélia baja,
A költészet és élet bűve, bája
És mint sötét selyem, ragyog haja.

Ifjú színésznő, versek hegedűje,
Még benned él a művészet derűje
És a siker még jegyesed neked.

Élj és ragyogj, hódítva szíveket,
De ne feledd, hogy múló mind az álom
S legszebb szerep, ha hű kar áldva átfon!


Tavaszvárás   

A déli szélben lehunyom szemem
És gyöngyvirágok szagát érezem.
Az esti égen violás a szín
És kikeletben járnak álmaim.

A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.

Az örök nap még bágyadtan ragyog,
De tavaszosok már a csillagok
S az éjszakában zizzenő neszek,
Egy új világ susogja már: leszek!

A földre fekszem, hallgatom szívét,
Az égre nézek, kémlelem színét,
Ég, föld között angyali üzenet
Hirdeti a jövendő életet.

Mert boldog ige ez és szent igaz
És örök törvény és áldott vigasz,
Hogy győz az élet, duzzad és dagad
S elönti mind az ócska gátakat!


Anna örök    

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen
Aszalós Sándor
Néhány gondolat a katolikus egyházról
Boromisza Tibor: Szentendre látképe
az idő heroldjait várom hátha üzennek értem
hazulról a galambok melyek begyén jóllakottan
nyújtózik a nap és ásít egyet ebéd után
a toronyban a nagyharang de csak kentaurok
robognak a homályos délután esőszagú terére
patáik alatt szántássá válik a zöld gyep
arcomra fröccsen borzalmas táncuk sara
visszhangzik kiáltásaiktól a tér
megremegnek a sietve bezárt ablakok üvegei
a függönyök mögött riadt arcok bújnak egymáshoz
szikráznak a paták zörögnek a csontok
majd megelégelve a részeg duhajkodást
gyorsan elvágtatnak a város felé

Balassagyarmat , 1979. április 25.

Lehoczki Károly
Hamvazószerda
Különös utazás, visszafelé oldalazunk
az időben. Tegnap még csütörtök volt,
vérvörös, ma szerda van, hamvazó.

Böjt jön. Tilos a hús, tilos a szó,
s ki homlokán nem hamuval jelölt, koholt
vádak elől hallgatva meglapul.

Zsoltárok negédes muzsikája szól.
Az igazak az égben reményt vesztve sírnak.
Megint a tömeg! A fejekre szórt hamu alól
fel-felparázslik egy-egy vörös csillag.
.
Ketykó István
Látomás esőben
próza, szerkesztő: Kaskötő István
versek, szerkesztő: Kamarás Klára
próza, szerkesztő: Kaskötő István
versek, szerkesztő: Kamarás Klára
Szerkesztő: Fetykó Judit
Szerkesztő: Aszalós Sándor
Szerkesztő: Kaskötő István
Click here to add text.
Boromisza Tibor: Vásásrosok.
Boromisza Tibor: Rözsehordók.
1883-1937
Pedofilia.

Egyre jobban dagad a katolikus egyházat érintő szexuális botrány. Írországban egy vizsgálat megállapította, hogy szinte “népbetegségszerűen” elterjedt a gyerekek szexuális zaklatása a katolikus fiúiskolákban. A közel  hétszáz oldalas jelentés kitér arra, hogy a dublini főegyházmegye négy érseke évtizedeken keresztül elhallgatta az egyházon belüli visszaéléseket, hogy mentse az egyház hírnevét. Az a megdöbbentő, hogy volt olyan pap, aki saját bevallása szerint több mint száz gyermekkel fajtalankodott, egy másik pedig két és fél évtizeden át, minden második héten megrontott egy kisfiút. A vizsgálati jelentés szerint összesen akár harmincezer áldozata is lehet az egyházi, szexuális zaklatásoknak. Elmarasztalással említi és megállapítja azt, hogy  nagy felelősség terheli a katolikus egyházat és az államot is, mert az egyház szemet hunyt az esetek felett, az állam pedig nem látta el ellenőrző funkcióját.

A jelentés szerint a rendszeres zaklatások pusztító hatásúak voltak. Az áldozatok egyharmada küzd mentális problémákkal, sokan közülük szegénységben élnek, vagy alkoholistákká lettek, többen alvászavarokkal küzdenek.

Az amerikai katolikus püspöki kar által megrendelt két tanulmány szerint, több mint 10 600 gyermeket molesztáltak pedofil papok 1950 óta az Egyesült Államokban. A Survivors of Clergy Abuse, a papi pedofília áldozatainak védelmével foglalkozó szervezet statisztikái alapján 3000 és 8000 körül van a pedofil papok száma az amerikai katolikus egyházban.

A berlini jezsuita elit-középiskola Canisius kollégiumában, közel 500 fiú érintett az 1975-1985 közt elkövetett szexuális visszaélésekben, jelentette be a kollégium vezetője, Klaus Mertes. Napvilágra került egy bejelentést követő vizsgálat után az, hogy1976-1981 közt a berlini Notre Dame katolikus iskolában tanító, jezsuita szerzetesek rendszeresen szexuálisan zaklatták az ott tanuló diákokat. A hamburgi St. Ansgar iskolából, a Fekete-erdei St. Blasien kollégiumból, illetve az Észak- német és Alsó-szász tartományok plébániáiból is felszínre kerültek a papi szexuális visszaélések.

Egy másik vizsgálat szerint, legalább száz tanuló vált az elmúlt évtizedekben kisebb-nagyobb zaklatások, megrontások áldozatává a sok, neves személyiség által látogatott, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által működtetett mintaiskolában, az Odenwald-középhegységben fekvő Heppenheimben.

Felső-Bajorország: az Ettal bentlakásos iskola- és kollégiumban történtek elképesztőek, hiszen évtizedeken keresztül verték és szexuálisan kihasználták a diákokat, melyről Thomas Pfister államügyész számolt be, megemlítve a regensburgi székesegyház fiúkórusát, (Regensburger Domspatzen) mert tagjai ellen is történtek szexuális visszaélések az 50-es években, sőt a hatvanas években is, amikor a társulatot Georg Ratzinger, vagyis a jelenlegi pápa bátyja vezette. Kiderült az is, hogy a jelenlegi pápa 1980-ban érsekként, bűnöző pedofil papot bujtatott, de erre vonatkozó kérdésre csak sokat mondó hallgatás a válasz XVI Benedek pápától.
A bűnügyek a 27 németországi püspökség közül 24-et érintenek.

Németország után Nagy-Britanniában, Ausztriában, Belgiumban, Horvátországban és Lengyelországban tártak fel jelentősebb számban papi pedofíliára utaló eseteket. Feltehetőleg Kelet-Európában sem más a helyzet, csak itt, ahol kevésbé fejlett a demokratikus intézményrendszer, a korlátozott nyilvánosság eleve nem, vagy csupán töredékesen hozza felszínre a hasonló ügyeket.

Miért megy nehezen az egyházi szexuális bűnök feltárása? A katolikus egyház a legfelsőbb erkölcsi tekintélyének fenntartása miatt abban érdekelt, hogy a papság szexuális ügyei ne kerüljenek nyilvánosságra. Ezt az erkölcsi tekintélyt nem árnyékolhatja be semmi, vagyis amiről nyilvánosan nem beszélnek, az nincs.

A gyermekek sérelmére elkövetett, sok ezer pap által világszerte előforduló szexuális visszaélésekről, a titkos szexuális kapcsolatokról, a papok törvénytelen gyermekeinek az eltitkolásáról, valamint a homoszexuális papokról a legfőbb ideje volna a nyilvánosság előtt beszélni.

Addig, míg létezik a cölibátus - melyre semmiféle utalás nincs a Bibliában - a római katolikus egyház nem lesz képes ezt a problémát megoldani. A papok és szerzetesek körében a szexualitás egyéni és intézményesített elnyomása megalapozza a gyermekek és fiatalok ellen elkövetett szexuális támadásokat, melynek következménye emberi tragédiák sora.

A magyar katolikus egyházban eddig nem derült fény arra, hogy előfordult-e valamilyen szexuális visszaélés. Gyulai Endre évekkel ezelőtt így nyilatkozott az egyházon belüli szexuális visszaéléseket firtató kérdésre: "Ha bármilyen gyanú felvetődne, először beszélnék a pappal. Ha a megbotlás csak egyszeri, folytathatná szolgálatát, ám ha többször előfordulnak ilyen esetek, ki kell vonni az illetőt a forgalomból".

Elgondolkoztató a válasz, mert összecseng Georg Sterzinsky berlini bíboros, napokban adott cinikus nyilatkozatával, mely szerint arra figyelmeztet mindenkit, hogy ne beszéljenek túl sokat a megtörtént ügyekről, mert az rombolja a katolikus egyház hiteleségét és hátrányosan érinti a papokat.

Erről van szó. Nehogy kiderüljön az igazság, mert az a katolikus egyház erkölcsi tekintélyén ejt csorbát. Az egyház inkább a hazugságot és a bűnpártolást vállalja.  Nagy a valószínűsége annak, hogy a magyar katolikus egyház sem mentes a papság által elkövetett fajtalankodástól. Ezt a feltevést látszik alátámasztani egyes papok hirtelen áthelyezése. Ez nem érinti a főpapságot, őket nem helyezi át senki.

***

Új(közép)kori kiváltságok a magyar demokráciában.

A magyar katolikus egyház helyzete egészen különleges, ez a magyar társadalom múltból hozott helytelen társadalom-felfogásnak és a fejletlen demokrácia-képnek a következménye.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya a következőket tartalmazza:

A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3).] A  lelkiismereti és vallásszabadságról  szóló  1990.  évi  IV.  törvény 15.  § (3) bekezdése kimondja: „Az egyházakat  azonos jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik.”

Elvileg ez a két törvény egyértelműen fejezi ki, hogy nincs egyetlen egyház sem, mely a többiek fölött állna. Magyarországon a katolikus egyház mindig különleges státuszt követelt meg magának, és részt kért a hatalomból. Manapság sem változott a helyzet, legfeljebb finomodott az erre való törekvés. A Katolikus Püspöki Kar tevékenysége sokszor olyan, mint egy politikai párté. A katolikus püspökök cselekedetei, megnyilvánulásuk nem más, mint a kereszténységre való hivatkozással egy álcázott gazdasági és politikai előnyszerzés, másképpen, a katolikus egyház ill. a Püspöki Karának politizálása a hatalomban való részvételért folyik, leegyszerűsítve a hatalomból ill. a hatalomtól való minél több anyagi juttatás megszerzése a cél.

Az egyházak képviselői elég gyakran vállalnak politikai szereplést. Ez történt a református lelkész, ifj. Hegedüs Loránd politikai fellépései során. Senki nem vitatja az egyházak véleménynyilvánítási jogát, de a véleménynyilvánítás és az aktív politizálás között alapvető különbség van. Tapasztaltuk, hogy az egyház több esetben is befolyásolni kívánta az állami intézményeket, szerveket a politikai és az egyházat érintő gazdasági, pénzügyi döntéshozásban.

A katolikus egyház soha nem nézte jó szemmel a liberalizmust, az elmúlt 140 év során a legnagyobb ellenségének tekintette. Ez a liberalizmusellenesség a Vatikánban fogalmazódott meg, elég megemlíteni XI. Pius pápa 1931-ben kiadott Quadragesimo anno kezdetű enciklikáját.

Az állam világnézeti semlegességének elve az, hogy az állam ne támogasson egyetlen világnézetet képviselő szervezetet, közösséget se. Az nyilvánvaló, hogy az egyház világnézetet képvisel, és nem jó az, ha az állam az egyházakat anyagilag támogatja, mert ez akaratlanul is az egyház és az állam szövetségét jelenti. Egy feudális rendszerű kapcsolat jön létre. Alexis de Tocqueville fogalmazta meg :

„Ha tehát a vallás szövetségre lép egy politikai hatalommal, növeli ugyan hatalmát egyesek fölött, de elveszti a reményt, hogy mindenkin uralkodjék. Amíg egy vallás csak azokra az érzésekre támaszkodik, melyek minden nyomorúság vigaszául szolgálnak, magához  vonzhatja az emberi faj szívét. Ha azonban beleártja magát a földi világ keserű érzelmeibe, gyakran arra kényszerül, hogy olyan szövetségeseket védjen, melyeket az érdek, és nem a szeretet adott neki; mint ellenfeleket kell eltaszítania olyan embereket, akik még szeretik, s közben azokkal is harcolnia kell, akikkel szövetkezett. Ha tehát a vallás részesül a kormányzók anyagi erejéből, akkor az általuk fakasztott gyűlölet egy részét is vállalnia kell.“

Fazekas Csaba megfogalmazása szerint, „…ha az egyház – mely mindig első helyen hivatkozott kétezer éves történelmének, hagyományának legitimáló erejére – akarva-akaratlan támogatott egy politikai erőt, akkor az leginkább csak a mindenkori konzervatív irányzatok egyike lehetett, hiszen utóbbiak szükség esetén gyakran helyezték az ország tényleges társadalmi-politikai szükségletei elé a történelmi előjogokra való hivatkozást.” Ma a katolikus egyház „politizálása“ elsősorban  kiváltságos helyzetének megőrzéséért, ill. további megerősítéséért történik. Új kiváltságokat próbálnak szerezni és ehhez az anyagi biztosítást az adófizetők pénzéből kívánják maguknak biztosítani. A katolikus egyház közéleti szerepe nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom nem tud elmozdulni arról az alacsony színvonalról melyen áll.

Az egyházak olyan közfeladatokat is ellátnak, melyeket az állam valamilyen oknál fogva nem tud ellátni, többek között iskolákat üzemeltetnek, mely dicséretes dolog. Erre vonatkozó törvény a következőket rögzíti:

„Az állam az egyházi jogi személy nevelési-oktatási, szociális és egészségügyi, sport, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményei működéséhez – külön törvény rendelkezései szerint – normatív módon meghatározott, a hasonló állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatást nyújt, illetőleg a támogatás az ilyen ellátásokra elkülönített pénzeszközökből történik.“  Erre a törvényre hivatkozva  Szászfalvi László a KDNP képviselője fejtette ki azt, hogy „az egyházak közfeladat-átvállalása az állam válláról vesz le terhet, ezért az államnak – tiszteletben tartva az állampolgárok szabad intézményválasztását – biztosítani kell az egyházak közfeladat-átvállalásának minden diszkriminációtól mentes finanszírozását.“

Ezzel egyet is lehet érteni, csak a közfeladat állami finanszírozása azt jelenti, hogy állami pénzen működnek az ún. "egyházi fenntartású" közintézmények is, így az összes egyházi iskola. Elgondolkoztató az, hogy az állam miért mond le egykönnyen az iskolákról.

Veress András püspök 2005-ben jelentette ki a következőket: „A magyar Alkotmány kimondja, hogy az egyházaknak joguk van világnézetileg elkötelezett iskolát létrehozni és működtetni.  Ebből viszont logikusan következik, hogy ilyen oktatási intézményt csak elkötelezett tanárokkal és nevelőkkel lehet megvalósítani. Velük kapcsolatban tehát vitán felül áll az intézmény elvárásának joga.“

Veress András kijelentése szerint is, az egyházak „világnézetileg elkötelezett“ iskolákat működtetnek, és ezt az állam finanszírozza. Ebben az esetben két dolog is sérül, az egyik az állam semlegessége, hiszen egy világnézetet finanszíroz, a másik az állam és az egyház  szétválasztása, mely már a magyar Alkotmányban is rögzítésre került. Az más kérdés, hogy az oktatás és az egészségügy nem egyházi, hanem állami feladat, amit értelemszerűen nem az egyháznak, hanem az államnak kell ellátnia. De ha az egyház világnézetileg elkötelezett iskolát működtet, nyugodtan megteheti, de ne kérjen ehhez állami hozzájárulást. (Nyugat-Európában az egyházi iskolákban létezik a tandíj.) Az egyházi iskolák szemléletétét erős nacionalizmus, helyenként sovinizmus és a velejáró álhazafias nevelés és  liberalizmusellenesség jellemzi. 

Az egyházak  állami támogatása a rendszerváltás óta évről évre nő, és a felekezetek az egyes támogatási formákra úgy tekintenek, mint "szerzett jogra", amelyet már nem vehetnek el tőlük.

Amikor az egyház az állam hatalmában osztozik, akkor megkísérli, hogy saját törvényeit állami törvénnyé emelje. Ha az állam egy állami közfeladatokat átvállaló szervezetet, vagy annak valamilyen intézményét finanszírozza, akkor az államnak joga van arra, hogy  rendszeres ellenőrzést gyakoroljon. Az állami pénzekkel való gazdálkodás, a választókkal szembeni felelősség megköveteli, hogy elszámolási és ellenőrzési funkciókat működtessen. Az egyházaknak nincs mérlegkészítési - és a gazdálkodással kapcsolatos publikálási kötelezettsége, ezért felelőssége sincs. Ez is egy olyan kiváltság, mely a XXI századi demokráciában megengedhetetlen.

Az egyház Magyarországon nem tartozik az állam felé elszámolni a közpénzekkel, mely egy demokráciában elképzelhetetlen.

Az egyháznak van más jellegű anyagi jövedelme is, a saját, belső bevételnek számító un stólapénz (keresztelés, esketés, temetés), és  perselypénz, mely után egyházi személyek nem adóznak.

Előszeretettel hivatkoznak a katolikus egyházi vezetők arra, hogy az állam kötelezettséget vállalt az egyházak anyagi támogatására, amikor a Vatikánnal aláírta a konkordátumot. Ha egy megállapodás vagy szerződés rossz, akkor azt felül kell vizsgálni vagy felmondani. Az államnak erre megvannak a lehetőségei.

A Vatikánnal kötött konkordátum és az azt követő megállapodás, mely a katolikus egyház finanszírozására vonatkozik, elég rosszra sikeredett, így a felülvizsgálata vagy felmondása lenne a szükséges megoldás. Egy demokratikus országban ezt a konkordátumot feltétlen felül kell vizsgálni, sőt tisztázni kell azt is, hogy milyen legyen egy demokratikus modern állam kapcsolata az egyházakkal. Ez nemcsak az anyagiakra vonatkozik, hanem az egyház és az állam teljes elválasztására is. Sokszor előfordult, hogy állami ünnepen jelen vannak a katolikus egyház püspökei is, mely azt engedi sejtetni, hogy az egyház is a hatalom részese. Az egyház egy demokratikus társadalomban egyáltalán nem lehet a hatalom részese.

Elgondolkoztató az, hogy az egyházi iskolák működtetése a megfelelő kezekben van-e?

Az jól érzékelhető, hogy az egyház érdeke sok esetben nem esik egybe a társadalom érdekeivel.

***